Az optikai mikroszkóp három optikai elemből, két lencséből és egy tükörből áll. Felbontása általában változtatható (nem úgy, mint a képen) a tárgylencse elforgatásával. (Alsó lencse.) A kép élessége az okulárral állítható. (A két lencse közötti távolság változtatásával.) A fényerő a tükör dőlésszögének változtatásával, illetve fényforrás alkalmazásával növelhető.A gyermekeknek készült mikroszkópok általában 100*,200*,300* míg a tudományos alkalmazásúak 1000* feletti nagyításra képesek. (* = Szeres) Az optikai mikroszkóp újabb generációja a pástázó optikai mikroszkóp, ez a szerkezet a fény hullámhosszánál rövidebb tárgyakat is képes megjeleníteni.
igen népes családot alkotnak.
Közös tulajdonságuk:
elektromos úton mérnek
és a mérés eredményét
képernyőn, jelenítik meg.
Hátrányuk:
a fénymikroszkópokkal szemben,
élő dolgok csak pusztulásuk után figyelhetőek meg velük.
(Finomfém réteg a visszaverő.)
Az újabb generációs készülékek itt is egyre érzékenyebbek.
A pásztázó elektron mikroszkóp, pl.: már atomi szinten is képes képet megjeleníteni. Ehhez egy páratomnyi hegyű tűt alkalmaz, amivel lényegében végig karcolja a felületet.
Mint a kép is szemlélteti minél kisebb méretű dolgokra, vagyunk kíváncsiak, annál nagyobb tárgyak kellenek a képalkotáshoz.
Pásztázó alagúthatás-mikroszkóp.
A pásztázó alagúthatású- mikroszkópnak, olyan finom a felbontása, hogy vele az atomok egyenként is megfigyelhetők. Az első ilyen berendezéseket a kutatóintézetek még maguk készítették el saját maguk számára, s csak 1988 után kezdet meg néhány cég eladásra ilyem mikroszkópokat gyártani. A felvétel készítésekor éppen egy mindössze 200 atomnyi vastagságú szilíciumdarabkát vizsgáltak rajta. A bal oldali képernyő szintvonalas térképre emlékeztető módon mutatja a szilícium felületét, a jobb oldali képernyőn pedig az a térbeli kép látható, amelyet a számítógép szerkesztett róla.
Térhatású fluoreszcencia-mikroszkóp
Ha a sejteket ibolyántúli fénnyel megvilágítják egy rövid időre, majd az ennek hatására belőlük némi késéssel kibocsátódó fluoreszkáló fényt, mikroszkóp alatt vizsgálják, azokban olyan részletek is jól láthatóvá válnak, amelyek közönséges fényben nem vehetők észre. Ezt használják fel a régóta alkalmazott fluoreszcencia-mikroszkópok. Ezeknek hagyományos változatában azonban a vizsgált minta minden részét egyidejűleg éri ibolyántúli fény, ezért az egész minta fluoreszkál, s az erős háttérfény zavarja a vizsgálatot. A képünkön látható új műszer, amelyet Cambridgeben fejlesztettek ki, a lézerfény jó fókuszálhatóságát hasznosítva iktatja ki ezt a fogyatékosságát. Az ibolyántúli lézerfény egy-egy pillanatban a mintának csak egyetlen pontját világítja meg, azt amelyik éppen a fókuszpontban van. A detektort azután a lézer megvilágította pontra irányultan állítják élesre, s így valamely pillanatban csak erről az egyetlen pontról kapnak fluoreszkáló fényt. A lézerfénnyel végigpásztázott tárgy képpontjaiból számítógép rakja össze annak teljes síkmetszeti képét. Ugyanez a számítógép a képsíkokból térhatású képet is készíthet. Pásztázó elektronmikroszkóppal régóta készülnek képek elölt sejteknek a felszínéről. Ám ezzel az új műszerrel már a sejt belsejéről, sőt, bizonyos körülmények között még élő sejtről is kaphatunk térhatású képet.
Digitálisan csatolt mikroszkóp.
Létezik természetesen ipari és tudományos változat is.
A rendszer lényege: nincs szükség hunyorgásra mégis pontosan láthatjuk az optikailag leképzett és digitálisan átalakított képet.
A rendszer nagy előnye: nem kell a képeket drága fotó eljárásokkal előhívni és akár a leképzés utáni pillanatban pl.: az Interneten publikálható az esetleges kisebb átalakítások és feliratozások után.
Ha nagyobb tömegek érdeklődését is felkeltené esetleg a Scennerek-hez hasonlóan leeshet az áruk és idővel bármely PC felhasználó gépéhez kötheti.